Siófoki és vízparti szálláshelyek

virtual_window

Corner 45 főoldali

Siófok belvárosában, a Víztoronytól 100 méterre található a Corner 45 Apartman 2-4 fő részére, ingyenes WIFI és parkolási lehetőséggel, számos üzlet, étterem, bár, pékség közvetlen közelében.
free_wifi

Balatoni nyár a Csenge Villában (min. 5 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Irány a Balaton! Üdülése helyszínéül válassza a nyár fővárosát, Siófokot és töltsön el néhány kellemes napot az igényesen kialakított Csenge Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az főszezoni árnál kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Csenge Villa:

Igényes vendégház, mely tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál pingpongteremmel, fitneszgépekkel, kerti grillel, trambulinnal, napozóágyakkal, kerti bútorokkal. A házban légkondicionált apartmanok és kétágyas szobák, illetve négyágyas stúdiók vannak. Az apartmanokhoz jól felszerelt konyha (kerámialapos tűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények, étkezéshez szükséges eszközök stb.) tartozik. A szobákhoz és stúdiókhoz hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és vízforraló áll rendelkezésre. Minden szobához, stúdióhoz és apartmanhoz terasz vagy erkély tartozik és szobai széf. Parkolni a ház előtti, fákkal övezett, füves részen, illetve limitált számban a kerítésen belül lehetséges.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 400 m

Bolttól való távolság: 250 m

A Balatontól való távolság: 500 m

Városközponttól való távolság: 1,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 2 km

Legközelebbi helyi buszmegálló: 100 m

Érvényes 2015.07.03. és 2015.08.22. között, legalább öt éjszaka lefoglalása esetén.

Csenge kétágyasKétágyas szoba

Az ár tartalmazza:

  • Kétágyas szobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Wifi használatát
  • Két szobánként egy teakonyhát, hűtőszekrénnyel és mikrohullámú sütővel, valamint az étkezéshez szükséges edényezettel
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

5 éj/6 nap kétágyas szobában, 2 fő részére:

  • Alapár: 84.500 Ft – 5% = 80.270 Ft                  79.900 Ft/5 éj (15.980 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (15.980 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

206[1]Szépvölgyi apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, tágas apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

5 éj/6 nap egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 164.500 Ft – 5% = 156.280 Ft              156.000 Ft/5 éj (31.200 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (31.200 Ft/éj).

Csenge LevendulaLevendula apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4 fő részére kínál kényelmes elhelyezést

5 éj/6 nap egy két hálószobás apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 164.500 Ft – 5% = 156.280 Ft              156.000 Ft/5 éj (31.200 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (31.200 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge PannaPanna Stúdió

Az ár tartalmazza:

  • Egy légteres stúdiószobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely egy 4 fős család részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Teakonyhát, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

5 éj/6 nap egy stúdió apartmanban, 4 fős család részére:

  • Alapár: 139.500 Ft – 5% = 132.520 Ft              132.500 Ft/5 éj (26.500 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (26.500 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge CsengeCsenge Apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

5 éj/6 nap egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 199.500 Ft – 5% = 189.525 Ft              189.00 Ft/5 éj (37.800 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (37.800 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Csenge Villa főszezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Csenge Villa személyre szabott ajánlatát.

Kedvezményes hétköznapok (vasárnap-csütörtök) a Csenge Villában, már egyetlen éjszakától

Az ajánlat részletes leírása

Rövid siófoki, hét közbeni tartózkodásához válassza a Csenge Villát! Akciós ajánlatunk keretében hétköznapokon, már egyetlen éjszakától az elő-utószezoni árnál még kedvezőbben veheti igénybe szobáinkat és apartmanjainkat.

Csenge Villa:

Igényes vendégház, mely tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál pingpongteremmel, fitneszgépekkel, kerti grillel, trambulinnal, napozóágyakkal, kerti bútorokkal. A házban légkondicionált apartmanok és kétágyas szobák, illetve négyágyas stúdiók vannak. Az apartmanokhoz jól felszerelt konyha (kerámialapos tűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények, étkezéshez szükséges eszközök stb.) tartozik. A szobákhoz és stúdiókhoz hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és vízforraló áll rendelkezésre. Minden szobához, stúdióhoz és apartmanhoz terasz vagy erkély tartozik és szobai széf. Parkolni a ház előtti, fákkal övezett, füves részen, illetve limitált számban a kerítésen belül lehetséges.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 400 m

Bolttól való távolság: 250 m

A Balatontól való távolság: 500 m

Városközponttól való távolság: 1,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 2 km

Legközelebbi helyi buszmegálló: 100 m

Érvényes 2016.05.17. és 2016.06.10. illetve 2016.08.21. és 2016.09.30. között hétfő, kedd, szerda, csütörtök és vasárnap éjszakákra.

Csenge kétágyasKétágyas szoba

Az ár tartalmazza:

  • Kétágyas szobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Wifi használatát
  • Két szobánként egy teakonyhát, hűtőszekrénnyel és mikrohullámú sütővel, valamint az étkezéshez szükséges edényezettel
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

1 éjszaka kétágyas szobában, 2 fő részére:

  • Alapár: 12.900 Ft – 25% = 9.680 Ft                  9.680 Ft/éj

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

206[1]Szépvölgyi apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, tágas apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

1 éjszaka egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 24.900 Ft – 25% = 18.670 Ft                18.670 Ft/éj

IMG_2236Levendula apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

1 éjszaka egy két hálószobás apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 24.900 Ft – 25% = 18.670 Ft                18.670 Ft/éj

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge PannaPanna Stúdió

Az ár tartalmazza:

  • Egy légteres stúdiószobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely egy 4 fős család részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Teakonyhát, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

1 éjszaka egy stúdió apartmanban, 4 fős család részére:

  • Alapár: 21.900 Ft – 25% = 16.400 Ft                16.400 Ft/éj

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge CsengeCsenge Apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

1 éjszaka egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 29.900 Ft – 25% = 22.400 Ft                22.400 Ft/éj

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Csenge Villa elő-utószezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Csenge Villa személyre szabott ajánlatát.

Balatoni nyár a Lidó Villában (min. 7 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Irány a Balaton! Üdülése helyszínéül válassza a nyár fővárosát, Siófokot és töltsön el néhány kellemes napot a családiasan kialakított Lidó Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az főszezoni árnál kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Lidó Villa:

Nyaralóház 2 hálószobával, nappali-étkezővel 4-6 személy részére. Jól felszerelt konyha (kerámialapos tűzhely, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyérpirító, mikrohullámú sütő), színes SAT-TV magyar és külföldi csatornákkal, szobai széf. A házhoz nagy, ápolt kert tartozik kerti bútorokkal, grillsütővel, bográcsozási lehetőséggel és hintával. Parkolás a zárt udvarban lehetséges. A ház klímával ellátott.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 300 m

Bolttól való távolság: 250 m

A Balatontól való távolság: 500 m

Városközponttól való távolság: 2,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 200 m

Legközelebbi helyi buszmegálló: 100 m

Érvényes 2016.07.08. és 2016.08.21. között, legalább hét éjszaka lefoglalása esetén.

lido-teraszLidó Villa

Az ár tartalmazza:

  • Szállást nyugodt környezetben található, családias nyaralóházban, mely maximum 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény, főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, edények stb.), nappali+étkezőt és zuhanyzós fürdőszobát
  • Az udvarban grillsütőt, bográcsozási lehetőséget, hintát
  • Zárt, biztonságos parkolást

Árak:

7 éj/8 nap egy kedves nyaralóházban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 314.300 Ft – 10% = 282.900 Ft            279.000 Ft/7 éj (39.900 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (39.900 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Lidó Villa főszezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Lidó Villa személyre szabott ajánlatát.

Balatoni nyár a Csenge Villában (min. 7 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Irány a Balaton! Üdülése helyszínéül válassza a nyár fővárosát, Siófokot és töltsön el néhány kellemes napot az igényesen kialakított Csenge Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az főszezoni árnál kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Csenge Villa:

Igényes vendégház, mely tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál pingpongteremmel, fitneszgépekkel, kerti grillel, trambulinnal, napozóágyakkal, kerti bútorokkal. A házban légkondicionált apartmanok és kétágyas szobák, illetve négyágyas stúdiók vannak. Az apartmanokhoz jól felszerelt konyha (kerámialapos tűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények, étkezéshez szükséges eszközök stb.) tartozik. A szobákhoz és stúdiókhoz hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és vízforraló áll rendelkezésre. Minden szobához, stúdióhoz és apartmanhoz terasz vagy erkély tartozik és szobai széf. Parkolni a ház előtti, fákkal övezett, füves részen, illetve limitált számban a kerítésen belül lehetséges.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 400 m

Bolttól való távolság: 250 m

A Balatontól való távolság: 500 m

Városközponttól való távolság: 1,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 2 km

Legközelebbi helyi buszmegálló: 100 m

Érvényes 2016.07.08. és 2016.08.21. között, legalább hét éjszaka lefoglalása esetén.

Csenge kétágyasKétágyas szoba

Az ár tartalmazza:

  • Kétágyas szobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Wifi használatát
  • Két szobánként egy teakonyhát, hűtőszekrénnyel és mikrohullámú sütővel, valamint az étkezéshez szükséges edényezettel
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

7 éj/8 nap kétágyas szobában, 2 fő részére:

  • Alapár: 118.300 Ft – 10% = 106.470 Ft            106.500 Ft/7 éj (15.200 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (15.200 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

206[1]Szépvölgyi apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, tágas apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

7 éj/8 nap egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 230.300 Ft – 10% = 207.300 Ft            207.300 Ft/7 éj (29.600 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (29.600 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge LevendulaLevendula apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

7 éj/8 nap egy két hálószobás apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 230.300 Ft – 10% = 207.300 Ft            207.300 Ft/7 éj (29.600 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (29.600 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge PannaPanna Stúdió

Az ár tartalmazza:

  • Egy légteres stúdiószobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely egy 4 fős család részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Teakonyhát, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

7 éj/8 nap egy stúdió apartmanban, 4 fős család részére:

  • Alapár: 195.300 Ft – 10% = 175.800 Ft            175.800 Ft/7 éj (25.100 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (25.100 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Csenge CsengeCsenge Apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

7 éj/8 nap egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 279.300 Ft – 10% = 251.400 Ft            251.400 Ft/7 éj (35.900 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (35.900 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Csenge Villa főszezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Csenge Villa személyre szabott ajánlatát.

Balatoni nyár a Beach 101 Villában (min. 7 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Irány a Balaton! Üdülése helyszínéül válassza a nyár fővárosát, Siófokot és töltsön el néhány kellemes napot az igényesen kialakított, közvetlen vízparti Beach 101 Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az főszezoni árnál kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Beach 101 Villa:

Új építésű, 30 méter hosszú saját vízparttal rendelkező nyaralóház. Az épületben, két lépcsőházban összesen hat igényesen berendezett apartman került kialakításra. Mindegyik apartman típusból kettő áll a nyaralóvendégek rendelkezésére. A földszinten kettő darab háromszobás, hatfős apartman, az emeleten pedig kettő darab kétszobás, négyfős apartman, illetve kettő darab egyszobás, kétfős stúdió apartman található. A vízparton kerti grill, gyermekjátszótér, trambulin, kerti bútorok és saját napozóstég segítik a kikapcsolódást.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 150 m

Bolttól való távolság: 150 m

A Balatontól való távolság: 0 m (közvetlen tópart)

Városközponttól való távolság: 7,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 1100 m

Legközelebbi helyi buszmegálló: 25 m

Érvényes 2016.07.08. és 2016.08.21. között, legalább hét éjszaka lefoglalása esetén.

IMG_3079[1]Superior kétfős stúdió apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 21 m2-es, emeleti stúdió, franciaágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Erkély, kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

7 éj/8 nap Superior kétfős stúdióban, 2 fő részére:

  • Alapár: 223.300 Ft – 10% = 200.970 Ft            199.900 Ft/7 éj (28.560 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (28.560 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2983-Edit[1]Superior négyfős apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 32 m2-es, emeleti, két szobás apartman, a hálószobában franciaágy, a nappaliban egy kinyitható, teljes értékű kanapéágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Erkély, kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

7 éj/8 nap Superior négyfős apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 419.300 Ft – 10% = 377.370 Ft            377.300 Ft/7 éj (53.900 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (53.900 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2953-Edit[1]Superior hatfős apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 54 m2-es, földszinti, három szobás apartman, a két hálószobában franciaágy, a nappaliban pedig egy kinyitható, teljes értékű kanapéágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, mosogatógéppel, szagelszívóval, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Tágas terasz közvetlen kertkapcsolattal,  kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

7 éj/8 nap Superior hatfős apartmanban, 6 fő részére:

  • Alapár: 489.300 Ft – 10% = 440.370 Ft            440.000 Ft/7 éj (62.860 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (62.860 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Beach 101 Villa főszezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Beach 101 Villa személyre szabott ajánlatát.

Balatoni nyár a Lidó Villában (min. 5 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Irány a Balaton! Üdülése helyszínéül válassza a nyár fővárosát, Siófokot és töltsön el néhány kellemes napot a családiasan kialakított Lidó Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az főszezoni árnál kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Lidó Villa:

Nyaralóház 2 hálószobával, nappali-étkezővel 4-6 személy részére. Jól felszerelt konyha (kerámialapos tűzhely, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyérpirító, mikrohullámú sütő), színes SAT-TV magyar és külföldi csatornákkal, szobai széf. A házhoz nagy, ápolt kert tartozik kerti bútorokkal, grillsütővel, bográcsozási lehetőséggel és hintával. Parkolás a zárt udvarban lehetséges. A ház klímával ellátott.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 300 m

Bolttól való távolság: 250 m

A Balatontól való távolság: 500 m

Városközponttól való távolság: 2,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 200 m

Legközelebbi helyi buszmegálló: 100 m

Érvényes 2016.07.08. és 2016.08.21. között, legalább öt éjszaka lefoglalása esetén.

lido-teraszLidó Villa

Az ár tartalmazza:

  • Szállást nyugodt környezetben található, családias nyaralóházban, mely maximum 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény, főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, edények stb.), nappali+étkezőt és zuhanyzós fürdőszobát
  • Az udvarban grillsütőt, bográcsozási lehetőséget, hintát
  • Zárt, biztonságos parkolást

Árak:

5 éj/6 nap egy kedves nyaralóházban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 224.500 Ft – 6% = 211.030 Ft              209.000 Ft/5 éj (41.800 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (41.800 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Lidó Villa főszezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Lidó Villa személyre szabott ajánlatát.

Balatoni nyár a Beach 101 Villában (min. 5 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Irány a Balaton! Üdülése helyszínéül válassza a nyár fővárosát, Siófokot és töltsön el néhány kellemes napot az igényesen kialakított, közvetlen vízparti Beach 101 Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az főszezoni árnál kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Beach 101 Villa:

Új építésű, 30 méter hosszú saját vízparttal rendelkező nyaralóház. Az épületben, két lépcsőházban összesen hat igényesen berendezett apartman került kialakításra. Mindegyik apartman típusból kettő áll a nyaralóvendégek rendelkezésére. A földszinten kettő darab háromszobás, hatfős apartman, az emeleten pedig kettő darab kétszobás, négyfős apartman, illetve kettő darab egyszobás, kétfős stúdió apartman található. A vízparton kerti grill, gyermekjátszótér, trambulin, kerti bútorok és saját napozóstég segítik a kikapcsolódást.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 150 m

Bolttól való távolság: 150 m

A Balatontól való távolság: 0 m (közvetlen tópart)

Városközponttól való távolság: 7,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 1100 m

Legközelebbi helyi buszmegálló: 25 m

Érvényes 2016.07.08. és 2016.08.21. között, legalább öt éjszaka lefoglalása esetén.

IMG_3079[1]Superior kétfős stúdió apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 21 m2-es, emeleti stúdió, franciaágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Erkély, kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

5 éj/6 nap Superior kétfős stúdióban, 2 fő részére:

  • Alapár: 159.500 Ft – 5% = 159.500 Ft              159.500 Ft/5 éj (31.900 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (31.900 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2983-Edit[1]Superior négyfős apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 32 m2-es, emeleti, két szobás apartman, a hálószobában franciaágy, a nappaliban egy kinyitható, teljes értékű kanapéágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Erkély, kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

5 éj/6 nap Superior négyfős apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 299.500 Ft – 5% = 284.500 Ft              284.500 Ft/5 éj (56.900 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (56.900 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2953-Edit[1]Superior hatfős apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 54 m2-es, földszinti, három szobás apartman, a két hálószobában franciaágy, a nappaliban pedig egy kinyitható, teljes értékű kanapéágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, mosogatógéppel, szagelszívóval, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Tágas terasz közvetlen kertkapcsolattal,  kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

5 éj/6 nap Superior hatfős apartmanban, 6 fő részére:

  • Alapár: 349.500 Ft – 5% = 332.025 Ft              332.000 Ft/5 éj (66.400 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (66.400 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Beach 101 Villa főszezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Beach 101 Villa személyre szabott ajánlatát.

Elő-utószezoni hosszúhétvége a Csenge Villában (min. 3 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Használja ki a Balaton elő-utószezoni kellemes időjárását a nyár fővárosában, Siófokon és töltsön el egy kellemes hosszúhétvégét a Csenge Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az elő-utószezoni árnál még kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Csenge Villa:

Igényes vendégház, mely tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kínál pingpongteremmel, fitneszgépekkel, kerti grillel, trambulinnal, napozóágyakkal, kerti bútorokkal. A házban légkondicionált apartmanok és kétágyas szobák, illetve négyágyas stúdiók vannak. Az apartmanokhoz jól felszerelt konyha (kerámialapos tűzhely, mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények, étkezéshez szükséges eszközök stb.) tartozik. A szobákhoz és stúdiókhoz hűtőszekrény, mikrohullámú sütő, kenyérpirító és vízforraló áll rendelkezésre. Minden szobához, stúdióhoz és apartmanhoz terasz vagy erkély tartozik és szobai széf. Parkolni a ház előtti, fákkal övezett, füves részen, illetve limitált számban a kerítésen belül lehetséges.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 400 m

Bolttól való távolság: 250 m

A Balatontól való távolság: 500 m

Városközponttól való távolság: 1,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 2 km

Legközelebbi helyi buszmegálló: 100 m

Érvényes 2016.04.30. és 2016.06.10. illetve 2016.08.21. és 2016.09.30. között, legalább három éjszaka lefoglalása esetén.

Csenge kétágyasKétágyas szoba

Az ár tartalmazza:

  • Kétágyas szobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Wifi használatát
  • Két szobánként egy teakonyhát, hűtőszekrénnyel és mikrohullámú sütővel, valamint az étkezéshez szükséges edényezettel
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

  • éj/4 nap kétágyas szobában, 2 fő részére:
  • Alapár: 38.700 Ft – 25% = 29.025 Ft                29.000  Ft/3 éj (9.660 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (9.660 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

206[1]Szépvölgyi apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, tágas apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

3 éj/4 nap egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 74.700 Ft – 25% = 56.025 Ft                56.000 Ft/3 éj (18.670 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (18.670 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2236Levendula apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, sütő, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és sarokkádas fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

3 éj/4 nap egy két hálószobás apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 74.700 Ft – 25% = 56.025 Ft                56.000 Ft/3 éj (18.670 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (18.670 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2332Panna Stúdió

Az ár tartalmazza:

  • Egy légteres stúdiószobát egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely egy 4 fős család részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Teakonyhát, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

3 éj/4 nap egy stúdió apartmanban, 4 fős család részére:

  • Alapár: 65.700 Ft – 25% = 49.275 Ft                49.000 Ft/3 éj (16.330 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (16.330 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2314Csenge Apartman

Az ár tartalmazza:

  • Két hálószobás, exkluzív apartmant egy csendes, igényesen kialakított vendégházban, mely 4+2 fő részére kínál kényelmes elhelyezést
  • Légkondicionálást, szobai széfet, televíziót
  • Jól felszerelt konyhát (hűtőszekrény fagyasztóval, főzőlap, mikrohullámú sütő, kávéfőző, kenyérpirító, vízforraló, edények stb.), étkezőt és zuhanyzós fürdőszobát
  • Wifi használatát
  • A közös helyiségben pingpongasztalt és fitneszgépeket
  • Az udvarban kerti grillt, napozóágyakat, kerti bútorokat, trambulint

Árak:

3 éj/4 nap egy két hálószobás apartmanban, 4+2 fő részére:

  • Alapár: 89.700 Ft – 25% = 67.275 Ft                67.200 Ft/3 éj (22.400 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (22.400 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Csenge Villa elő-utószezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.

Kérjük tehát, hogy ajánlatkéréshez mielőbb töltse ki a honlapon található ajánlatkérő űrlapot minden kért adattal, melynek elküldése után 1 munkanappal Ön megkapja a Csenge Villa személyre szabott ajánlatát.

Elő-utószezoni akció a Beach 101 Villában (min. 3 éj)

Az ajánlat részletes leírása

Használja ki a Balaton elő-utószezoni kellemes időjárását a nyár fővárosában, Siófokon és töltsön el legalább négy kellemes napot a közvetlen vízparti Beach 101 Villában, ahol most akciós ajánlatunk keretében az elő-utószezoni árnál még kedvezőbben kínáljuk szobáinkat és apartmanjainkat.

Beach 101 Villa:

Új építésű, 30 méter hosszú saját vízparttal rendelkező nyaralóház. Az épületben, két lépcsőházban összesen hat igényesen berendezett apartman került kialakításra. Mindegyik apartman típusból kettő áll a nyaralóvendégek rendelkezésére. A földszinten kettő darab háromszobás, hatfős apartman, az emeleten pedig kettő darab kétszobás, négyfős apartman, illetve kettő darab egyszobás, kétfős stúdió apartman található. A vízparton kerti grill, gyermekjátszótér, trambulin, kerti bútorok és saját napozóstég segítik a kikapcsolódást.

Érkezés és elutazás: érkezés napján 16 óra után, elutazás napján 10 óráig lehet igénybe venni a villát.

Étteremtől való távolság: 150 m

Bolttól való távolság: 150 m

A Balatontól való távolság: 0 m (közvetlen tópart)

Városközponttól való távolság: 7,5 km

Legközelebbi vasútállomás: 1100 m

Legközelebbi helyi buszmegálló: 25 m

Érvényes 2016.05.17. és 201.06.10. illetve 2016.08.28. és 2016.09.30. között, legalább három éjszaka lefoglalása esetén.

IMG_3079[1]Superior kétfős stúdió apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 21 m2-es, emeleti stúdió, franciaágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Erkély, kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

3 éj/4 nap Superior kétfős stúdióban, 2 fő részére:

  • Alapár: 59.700 Ft – 20% = 47.760 Ft                47.700 Ft/3 éj (15.900 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (15.900 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2983-Edit[1]Superior négyfős apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 32 m2-es, emeleti, két szobás apartman, a hálószobában franciaágy, a nappaliban egy kinyitható, teljes értékű kanapéágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Erkély, kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

3 éj/4 nap Superior négyfős apartmanban, 4 fő részére:

  • Alapár: 107.700 Ft – 20% = 86.160 Ft              86.000 Ft/3 éj (28.670 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (28.670 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

IMG_2953-Edit[1]Superior hatfős apartman:

Az ár tartalmazza:

  • 54 m2-es, földszinti, három szobás apartman, a két hálószobában franciaágy, a nappaliban pedig egy kinyitható, teljes értékű kanapéágy
  • Légkondicionálás, ruhásszekrény, szobai széf, síkképernyős TV és fürdőszoba (zuhanyzó és WC)
  • Beépített konyha kerámialapos tűzhellyel, mosogatógéppel, szagelszívóval, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kenyérpirítóval és vízforralóval, valamint az étkezéshez szükséges eszközökkel
  • Tágas terasz közvetlen kertkapcsolattal,  kerti bútorokkal és közvetlen kilátással a Balatonra
  • Az udvarban kerti grill, napozóágyak, kerti bútorok, gyerek játszótér, trambulin és napozóstég
  • Ingyenes, vezeték nélküli internetelérés
  • Minden apartmanhoz egy darab belső, zárt parkoló

Árak:

3 éj/4 nap Superior hatfős apartmanban, 6 fő részére:

  • Alapár: 125.700 Ft – 20% = 100.560 Ft            99.000 Ft/3 éj (33.000 Ft/éj)

Hosszabbításra van lehetőség (33.000 Ft/éj).

Az ár az ÁFA-t tartalmazza, azonban nem tartalmazza az idegenforgalmi adót (IFA), mely 18 éves kor fölött fizetendő, ára 400 Ft/fő/éj.

Kérjük, hogy figyelmesen olvassa át a csomag érvényességi időszakait! Ez az ajánlat csak a fent megjelölt időpontokra / időszakokra érvényes. Ha máskor szeretne utazni, kérjük, hogy válasszon másik csomagot! A kedvezmények más kedvezményekkel nem összevonhatóak!

Ajánlatkérés

A Beach 101 Villa elő-utószezoni akciós csomagajánlata csak korlátozott számban kerül értékesítésre, amint az akciónak fenntartott helyek betelnek, az ajánlat érvényét vesztheti. Ajánlatot csak írásban beküldött érdeklődésre tudunk adni, és csak akkor, ha megjelölték az érkezés és távozás pontos dátumát.